2012. március 31., szombat

Trónok harca ismétlés most!

Ha még valaki nem tudná a fanok közül, szólok, hogy ma éjjel 22.30-tól Trónok harca első évad 1-5. rész a HBO2-n, holnap éjjel pedig a maradék. Hogy hétfőn felfrissített emlékekkel kezdhessük a második évadot, juhhéj. A régen várt, jól megérdemelt.
Amúgy az első rész kódolatlan lesz, tessék nézni és rákattanni, hogy legyen végre kivel beszélgetnem róla.

2012. március 29., csütörtök

A nap ténye

Ötven liter Hahóti virágfölddel a karomban már én sem vagyok olyan kis mozgékony.

További hívságok

Véletlenül otthon felejtettem a telefonomat, és azon töprengtem, hogy mit mondjak utólag a főnökömnek, ha hívott. Sajnos csak csupa Gaby Solis-os magyarázattal tudtam volna szolgálni (de értsd meg, elfogyott a parfümöm, muszáj volt elmennem venni, és képzeld, ó borzalom, a szempillaspirálom is!), úgyhogy inkább kitaláltam valami B verziót, de végül nem volt rá szükség.

Délutáni programnak pedig ma elmegyünk a gyerekekkel megtekinteni a város egyetlen liliomfáját (magnólia), ami éppen virágzik. Képzelem, mi lehet most Sopronban, ahol minden kertben látni a buja, tenyérnyi, rózsaszín, húsos virágokat!? Őrület. Mindazonáltal amikor tegnap a Pé feldobta, hogy akár vissza is költözhetnénk, inkább passzoltam, én most nem megyek sehova, szeretem az életünket, a házunkat, a munkámat. Csak ezt a kurva ingázást kéne már kiiktatni az életünkből, hogy a férjemet is szerethessem tettleg, és ne csak e-mailben.

2012. március 28., szerda

További lépések az organikus gazdaság felé

És még arra is rájöttem, hogy milyen jól lehet mulcsot készíteni úgy, hogy a kiszáradt kanyarfűz ágait és kérgét odahordom az ágyás köré, aztán ráállítom Ákost, hogy toporogjon, mert milyen vicces hangja van, amikor a talpa alatt törik a fa. Mindenki boldog, a vetésem, mert nem nő mellette gaz, Ákos, mert azt hiszi, hogy rombol, meg én is, mert nem kell manuálisan feldolgoznom a fát.
Jajistenem, ha belegondolok, hogy csak a tűzgyújtási tilalom mentett meg attól, hogy elégessem a száraz ág rakást! Milyen kár lett volna érte.

További munkába állásos post

Egyébként nemcsak nekem, meg a gyerekeknek kell megszokniuk a merőben új gondolatot, hogy munkába álltam, hanem a Pének is - jöttem rá valamelyik este, amikor teregetés közben megjegyezte, hogy érdekes, mi mindig este mosunk. Ja, mondtam, alighanem azért, mert napközben dolgozom.
Aztán arra is rájöttem, hogy nekem van a legkönnyebb dolgom ezzel kapcsolatban, mert nekem legalább még vannak emlékeim arról, amikor dolgoztam, de a gyerekeknek nemigen lehet, és ha jobban belegondolok, a Pé is gyedes kismamaként ismert meg.
Egyébként ezt itt a konyhaasztalnál ülve írom, és éppen az imént jöttem be a kertből, most pedig mindjárt ledőlök egy kicsit aludni, szóval nem szakadok meg. Előtte azért beteszek egy adag mosást.

2012. március 26., hétfő

Ami pedig a kertemet illeti

Kikelt:
- rukkola
- koktélparadicsom
- nagy szemű paradicsom
- valami virág
- meg valami másik virág
- és egy harmadik virág is, ami az estike

Nem kelt ki:
- metélőpetrezselyem (még van remény)
- hónapos retek (már nincs remény)

Még csak eztán kell kikelnie:
- sárgarépa
- spenót
- lila héjú fokhagyma

És még mindig teli van a polc vetőmaggal meg dughagymával.

Összegezve úgy néz ki a helyzet, hogy a hátsó kertben gyakorlatilag semmi se látszik, csak a sívó pusztaság, kivéve sziklakert. Azt se én csináltam, hanem találtam, és bánatomban kigyomláltam a hétvégén, úgyhogy most látszik, hogy milyen ipari mennyiségű kövirózsa van benne. Ha kell valakinek, szóljon, küldök.

Viszont a málna... hmm... a málna...
Hát az hajt, minden váratlan és talpalatnyi helyen, amit meghagytam neki. Azt hiszem, csinálok a nyáron egy Málna és Rukkora Fesztivált itt nálunk. Kecskesajtos-málnás rukkola saláta (beforralt balzsamecettel megcsorgatva)? Bírnám.


Körmöspálcási krónika

És az milyen már, amikor a helyi lelkész (na jó, húsz éve ismerjük egymást, de akkor is) negyed óra csevegés után úgy búcsúzik el tőlem, hogy na jól van, Kalibkám, megyek, mert beszarok, reggel nem kakáltam, és azóta megittam két kávét!?

2012. március 23., péntek

Ütős érv

Pé: - Hamamam, megeszlek!
Ákos: - Ne egyél meg!
Pé: - Miért ne?
Ákos: - Mert akkor nem lesz Ákosunk.

Napi furcsaság

És az mekkora volt már, amikor kolléganőm, a szépséges, karcsú és illatos híradós műsorvezető hölgy betolt az arcába harminc deka disznósajtot ebédre?

Az új munkahelyemmel kapcsolatban

Pedig az van, hogy tulajdonképpen szeretem. Igaz, hogy estére úgy kipurcanok, hogy rend szerint bedőlök az ágyba és elalszom, aztán majd valamikor fölébredek lezuhanyozni (a sminket gondosan eltávolítom már gyerekfürdetés alatt), de azért bírom, meg lelkes vagyok, meg minden. A kollégák pl. tök segítőkészek, nem kell nekik órákig prüntyizni, hogy megcsináljanak valamit, hanem ő dolga, ő csinálja, ofkorsz. Cserében én is elvégzem a munkámat. A megrendelők is rendkívül tisztelettudók, bár a körvonalazott utasítás nem erősségük, de lehet, hogy csak azért, mert egyszerűen nem mélyen szorongó irányításmániások, hanem egészséges emberek. Vagy pont azért vettek oda, hogy ne kelljen irányítgatni, hanem én tudom, hogy mi a dolgom, és meg is tudom csinálni.
Valamint még az is történt, hogy tegnap, egy mondata nyomán, hatalmasat változott A Végső Megrendelő megítélése, konkrétan belopta magát a szívembe.
Majd meglátjuk, mi lesz még ebből.
Az időt pedig végtelen döbbenetemre pont be tudom osztani úgy, ahogy szerettem volna, úgyhogy ezt most már megint jól bevonzottam, mint annak idején a Pét.
De azért még ne kiabáljuk el, majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok hosszú távon.

Önkontroll

(Kalib): - Borcsikám, majszolhattok ebből a kekszből az úton, adjál Ákosnak is!
(Borcsi): - Nem, mert akkor nem fogunk reggelizni az oviban meg a bölcsiben.
(Kalib): - Ebben igazad van, drágám. Bár, ha jól látom, éppen egy keksz van a szádban.
(Borcsi:) - Igen, de csak egyet ettem. Én engedtem meg magamnak. 

Játék

Nálam a bot, két helyről is kaptam egyszerre, bv-től és isoldétól, de jó, de jó, köszönöm, úgyhogy most elmondok három dolgot, amit utálni lehet bennem, vagy három dolgot, amit eddig még nem, ebben nincs egészen egyetértés. Szóval három dolgot, ami a napba néző medve alatt fut ukrán felirattal.








Szóval elég sokat beszélek a gyerekeimről. Mondjuk ez ezen a blogon nem nagyon látszik, de amikor emberek közt vagyok, akkor mindenről eszembe jut egy sztori, amit a gyerekek adtak elő, és meg is osztom, ám ez valószínűleg mindenki másnak dögunalmas. Most már azért megpróbálom visszafogni magam, mielőtt végleg megutálnak az új munkahelyemen, ahol a szobában egyrészt senkinek sincs családja, másrészt viszont szeretnének dolgozni, csak én meg karattyolok a gyerekeimről. Köcsög szokás.

Aztán. Van az a tulajdonságom, hogy  jó Waldorf iskolás módjára (bár sose jártam ilyenbe) epochákban tevékenykedek. Na, hogy érthető legyek, mindig rákattanok valamire, és akkor azzal foglalkozom nagyon lelkesen, és másokat is azzal fárasztok, de hát úgyis mindenki arról beszél, ami éppen foglalkoztatja, nem? Na most én a gyerekeim mellett még ezekről is folyamatosan beszélek. Csak érdeklődöm, hogy egy tízes skálán mennyire volt már unalmas a trónokharcázásom, és még csak most kezdődik másfél hét múlva  a második évad az HBO-n, mi jöhet még? Ja, a kert.

A harmadik pedig az autóvezetési szokásaimmal kapcsolatos, Anya kocsit hajt. Az a helyzet, hogy én nem akkor megyek, amikor lehet, hanem amikor kedvem van, vagy meguntam a várakozást. Na jó, ha nagyon nem lehet, mert mondjuk ezerrel dönget felém a kamion, akkor azért nem kockáztatok, van nekem veszélyérzetem, de azért elég gyakran bazírozok arra, hogy  a másik nem akarja összetörni az autóját. Természetesen csak városban, és természetesen csak ha amúgy is mínusz kettővel haladnak felém, ofkorsz.

+1. Az a baj, hogy nálam az összes ilyen megszakad, mert soha nem küldöm tovább. Már gyerekkoromban sem írtam továbbítós leveleket húsz példányban, indigóval, meg ilyenek, úgyhogy csináljuk azt, hogy akinek kedve van, az írja, csak szóljon, hadd olvassam. 

2012. március 21., szerda

A peripatetikus munkavégzéssel kapcsolatban

Ezen kívül még azt szeretném megkérdezni Terézanyutól, meg attól a csávótól az Igazából szerelemből, mert ők előszeretettel írták a szabadban a könyvüket, hogy honnan tudták, hogy mit csinálnak. Mert most én is megpróbálkoztam ezzel a rusztikus-bukolikus munkamódszerrel, mármint Isten szabad ege alatt szöveget gyártani, de sajnos egy kukkot sem látok a monitorból. Hogy vagytok ti ezzel?

A Nagyi tésztájával kapcsolatban

...pedig azt szeretném mondani, (konkrétan arról, hogy kivonnak az áruházakból, és megsemmisítenek 22 és fél ezer kilogramm száraztésztát azért, mert nincs rajta a csomagoláson a gyártó címe, illetve négy tojás helyett csak egy van benne), hogy legyen már arányérzékünk! Hát nem mondta az anyukátok, hogy nem dobunk ki ételt?
Készséggel belátom, hogy nagyon fontos az élelmiszerbiztonság, nehogy itten nemzeteket mérgezzünk meg egytojásos tésztával prionos hússal, valamint a szabályokat be kell tartani, azért vannak. De szerintem azok az afrikai gyerekek, akik olyan gyengék az éhezéstől, hogy egy szúnyogcsípésbe is belehalnak, és bele is halnak, három másodpercenként egy gyerek, szóval szerintem ők nem sértődnének meg, ha megkapnák a mi "selejtünket", az egytojásos tésztát. Jelzem, én már rég durumtésztát használok, mert az nem fő szét, úgyhogy nekem ugyan nem hiányozna belőle a tojás egyáltalán, és gondolom, így lennének vele az afrikai éhező gyerekek is. De szerintem ha Borsodba vinnék, ott se maradna sokáig az út szélén az egytojásos tészta, hamar hazahordanák az ottani nyomorgók, oszt' a kutyát se érdekelné a gyártó címe.

2012. március 20., kedd

Az óvodai profi fotókkal kapcsolatban

Azt mondaná meg nekem valaki, hogy annak mi értelme van, hogy minden bölcsődében és óvodában évente kétszer a kezembe nyomnak egy paksaméta "profi" fotót a gyerekekről, tessék, vedd meg, habár a gyerek korántsem felszabadult rajta, hanem inkább feszült, vagy kényszeredetten mosolyog, mondhatni csak mérsékelten cuki, viszont a háttérre legalább nyugodtan mondhatjuk, hogy szar.
Ez a mostani menet kettőezerhatszáz lesz, igaz, hogy amióta Borcsi bölcsibe-oviba jár, ez már vagy a nyolcadik kettőezerhatszáz olyan fényképekért, amikre rá se nézünk többet.
Mondták már nekik, hogy a digitális fotózás korát éljük, és ha akarom, majd lefotózom otthon a gyerekemet? És nem mondom neki, hogy tegye közben csípőre a kezét, és mosolyogjon, majd megoldja ügyesen ahogy akarja.

Sopron

Egyébként a látszat ellenére még mindig az van, hogy az időm jelentős részében Sopronra gondolok, és csendesen sírdogálok.

2012. március 19., hétfő

Az első munkanappal kapcsolatban

Így öt év itthon prüntyizés után (na jó, szültem közben két gyereket, satöbbi, satöbbi) azért elég kíváncsi voltam, hogy hogy fog esni egy munkanap. Valójában éppen olyan volt, mint ahogy emlékeztem rá. Pontosan a várható időintervallum, egészen pontosan két órahossza után éreztem azt, hogy na jóvan, én most már húzok, eleget voltam itt.
Amúgy általában nekem ennyi a tűréshatárom, ennyi idő után lépek le mindenhonnan, ha tehetem. Na most ez a szokás munkahelyen nem annyira tartható, bár eleve úgy mutatott be a papíronfőnököm a többieknek, hogy fél-, vagy negyedállásban vagyok ott. Az meg végül is pont két óra, úgyhogy győztem, és egyben kiderült, hogy akkor holnap csak kettőre megyek be. Ebéd kérdés kipipálva.
Amúgy jó volt, meg vécépapír is volt a budiban, ezen kívül kisvasút az íróasztalokon körbe-körbe, meg felfújható gitár, és rendetlen párnájú kanapék is voltak (rossz az, aki rosszra gondol), szóval látom a helyben a potenciált.

További munka - a helyzet fokozódik

Egyébként még mindig nem tudom, hogy hányra járok dolgozni, de gyanítom, így negyed tizenegy tájban már tanácsos volna elindulni itthonról.
Mindazonáltal nem hiszem, hogy a reggeli beérkezésem időpontja bárkit is érdekelne, tekintve, hogy kiderült, valójában csak négy óra tájban tudom felvenni a munkát, mert akkor tudok becsatlakozni a munkafolyamatba. Akkor ér hozzám a hagyma a gyártósoron, vagy hogy mondják ezt konzervgyári analógiával.
Erről eddig nem volt szó. Mondtam, kérem szépen, nekem két kisgyerekem van két különböző intézményben, nekem négy órakor pont értük kell menni, ott csak nem hagyhatom őket! Mire mondták, hogy ők megértik mindenki szociális problémáját, de hát ez van, nem tudnak mit csinálni.
Ja, és saját laptopon fogok dolgozni, mert nem tudnak adni számítógépet.
Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy ennek a munkának az egyetlen jó tulajdonsága, hogy van.
Meg az is jó, bár nem a munkában, hanem ellenkezőleg, hogy nem fogunk éhen halni, ha mégis úgy döntenék, hogy ott egye meg a fene az egészet, mert szegény kisgyerekeim, ha már egész nap nem látják az anyjukat, akkor legalább délután velük legyek, és ne a laptop mögött kuksoljak, vagy ők kuksoljanak a nagyanyjuknál délutánonként, életmódszerűen. Na most így már elég kevéssé vagyok motivált, hogy kilépjek az ajtón.

Der Maulwurf / Krtek / Mole

Közkívánatra a kiásott vakond. Mögötte az ott egy jácint, ami erőlködik, és szép tőle a teljesítmény, mivel fagyos földbe, egy evőkanállal ástam be még februárban, kvázi körbehugyozandó a territóriumot, amikor már egymás markába csaptunk a házinénivel, de még messze volt a költözés.
Kicsit egzaktabbul: a vakond egy kindermeglepetés méretű állat.


2012. március 14., szerda

További kert

Azért időnként érnek meglepetések ásás közben, a minap kiástam egy vakondot (nyugi, nem igazit, hanem egy műanyagot, de vicces volt), tegnap meg két combcsontot, vagy mit. Mondjuk akkor elgondolkoztam, hogy voltak-e rejtélyes eltűnések a környéken, és merjek-e tovább ásni, vagy költözünk, de aztán úgy döntöttem, hogy csak egy előrelátó kutya volt. Mármint az ásta el a csontokat, és nem az ő csontjai voltak, úgy értem.

A munka hőse

Ma délután például dolgozni fogok, előtte munkaebéd. Elszoktam én már ettől, olyankor én túró rudit szoktam törölgetni a kilincsekről, meg igazságot szolgáltatok, hogy kinél legyen a gitár.

2012. március 13., kedd

Petrezselyem sziget

Amúgy meg csináltam petrezselyem szigetet a kertben, felástam két négyzetméter* földet, a közepére beültettem egy rózsatövet (Aldi öccázér'), az alját meg körbeszórtam metélőpetrezselyem maggal. Jó lesz, közel van a konyhaajtóhoz, csak nőjön ki nekem.

A négy négyzetméteres szigetre meg rukkola került, nagyon bizakodó vagyok, bár csíráztatni való biocucc volt a mag. Remélem, ellenáll a gilisztáknak. Holnap meg jön a raponc, Borcsi végtelen örömére. Mert hát az úgy van, hogy mi előbb olvastuk a Grimm-féle Aranyhajat, szóval ő tudja, hogy a Rapunzel, vagyis Raponc a galambbegy salátáról kapta a nevét. Konkrétan eladta érte az apja, jó fej volt nagyon.

És még azt szeretném mondani, hogy lassan ott tartok, hogy a reteknek a fejét hagyom a zöldségesnél, és csak a levelét hozom el, amiből ma pesztó lett pirított törökmogyoróval készítve, a szárát meg Chilli és Vanilia nyomán  megfuttattam olívaolajon sok fokhagymával, aztán leöntöttem citromlével és vízzel elkevert tahinivel, Mautner Zsófia egy zseni! Már nem is várom annyira a medvehagyma szezont (főleg mert itt úgysincs az erdőben, pénzért meg nem kell).

*azért csak két négyzetmétert, mert akkora gyökerek voltak mindenfelé, mintha egy tormaültetvényt támadtam volna be, pedig nem is. Senki se ás ki egy tormaültetvényt, még én sem.

Lószomszéd

Na, egy hét után végre sikerült megismerkedni a szomszéddal, akinek lova van. Vele egyébként auditív szimbiózisban élünk, én hallom, hogy mit üvölt  a családnak meg a kutyáknak (két kuvasz, egy dobberman, nem bízzák a véletlenre a ló őrzését), valamint minden reggel ötkor arra ébredünk, hogy a kutyák ugatva nekiugranak a zörgő vaskerítésnek, majd megszokjuk, nekünk meg a vécéablak nyílik a kertjük felé. És gyanítom, az is átszűrődik, amint reggelente próbálom beimádkozni a kölkeket a kocsiba, mert az nem olyan halk, őszintén szólva, na.
Szóval összefutottunk a nénivel. Szépen bemutatkoztam, bemutattam a gyerekeket. Ő is szépen bemutatkozott, letegezett, majd közölte, hogy milyen kis fiatal vagyok. Hát, mondom, azért nem annyira (bár nem tudom, mit gondol, hatvannyóc nem lehetek két ekkora gyerekkel), de ő megerősítette, hogy de. Szép tőle, nem mondtam számot inkább. Aztán rögtön a tárgyra tért, és megkérdezte, hogy mennyiért béreljük a házat. Hát, mondom, ezt kérdezze meg inkább a tulajdonostól. Erősködött, hogy neki nyugodtan megmondhatom, mert az ő lánya is bérel, de mivel ezt nem tartottam valami ütős érvnek, hanem inkább irrelevánsnak, megint csak nem mondtam számot. Aztán hazamentünk. Hát így élünk mi, a számok bűvkörén kívül.
Amúgy él ott egy fiatalabb nő is, olyan velem egykorú, ő üli meg a lovat, elég szimpatikus volt. Megígérte, hogy elvisz minket birkatürelmű lovakhoz, hadd lovagoljanak a kölkek. Ováció.

2012. március 11., vasárnap

Ásó, kapa

És valóban elkezdtem ma felásni a kertet, most van nagyjából négy négyzetméter porhanyós földem, hurrá, holnap viszont alighanem vízhólyagszünetet leszek kénytelen tartani. Vagy leukoplasztozok.
Egyébként tudok én ásni, vagy nem is tudom, lehet, hogy még sose kényszerültem magam csinálni, de az elmélettel tisztában vagyok, a mozdulat is sikerült rögtön, láttam én azt apámtól eleget, és most azt is megértettem, hogy miért nem hordta a jegygyűrűjét. Én is le akartam venni, amint megjött a felismerés, csak nem jött le, mármint a jegygyűrűm.
Csak hát az az ősgyep, ami nem akart feltörni! Meg benne a sok kő, időnként egy-egy féltéglát is előhúztam, de mondjuk az nem baj, azt viszont remélem, hogy nem azért van ott a sok kő, mert egy vegyszerraktár dőlt ott össze, a halálfejes flakonok meg már lebomlottak, nem úgy a tartalmuk. De hát ez csak a paraverzió, az igazi, "A terv" az, hogy a mai gyönyörű napfényes délutánon  a szakértően és előrelátóan összegyűjtött joghurtos, mini mozzarellás, chocolate chip cookie-s, és vajkrémes dobozokba Borcsi segítségével* elvetett magokból gyönyörű kis palánták lesznek, amiket majd kiültetünk a várhatóan legalább 16-20 négyzetméteresre növő kertembe (ásni, ásni, ásni!), a nyár közepétől pedig csodálatosan egészséges, napérlelte, és természetesen bio paradicsomokat és rezedákat fogunk szedni a vasárnapi reggelikhez.
A melegágyam egyébként itt van a bejárati üvegfal mögött. Elég gyarmatian néz ki, amint ott állnak szépen sorban a műanyagdobozok egy fa narancsos ládában, amire valaki rozsdás drótból fület eszkábált, hát elég Isaura feeling, röhögök is mindig, ha ránézek, de legalább szállítható, és nem ázik majd fel a parketta, ha locsolok.

Egyébként nagyon nagyra értékelem, hogy az amatőr kiskertész karrierem nem úgy indult, hogy vettem nagy összeg plusz áfáért ásót, kapát, meg mittudomén még milyen szerszámokat az OBI-ban, hanem volt itt minden a sufniban, kivéve gereblye, viszont találtam egy lombseprűt (a Pé szerint az a neve), az is jó lesz. Mondjuk nem egészen, úgyhogy a bazinagy, zúzmóval benőtt göröngyök elegyengetése nem volt teljesen akadálymentes, csakhogy én meg elszánt vagyok. 

Találtam egyébként még átlagosan kettő gilisztát ásónyomonként, valamint három darab hangyafészket a négy négyzetméteren, aminek ugyan nem örültem annyira, de a giliszták például nem szokták ezeket megenni? A földben található kövek mennyisége miatt egyébkén igen aggódom, hogy a gyökérnövények, mint pl. hónaposretek, vagy sárgarépa, hülye alakot fognak felvenni, de annyira azért nem izgulok, mert ha valamelyik növény nem sikerül, akkor huh, buktam 59 forintot, ennyibe került a vetőmag. Majd vetek a helyére borsót, azt úgyis lehet júliusig, a csúfos kudarc felismerése után is.

Anyósom felvetette (a stílus, a stílus!), hogy mi lenne, ha medvehagymát is ültetnék, amivel ugyan kétségtelenül létező igényt elégítenék ki, viszont kénytelen voltam közölni vele, hogy két érv is szól ellene: az egyik, hogy itt nincs savanyú talaj, mondjuk ezt megoldanám még, hanem a fontosabb, hogy egyelőre, amíg nem tudom, hogy van-e itt, és hol gyöngyvirág, addig nem reszkírozunk, nehogy puszta jóindulatból egy gyöngyvirágpestóval vessek véget a szépen induló, boldog családi életünknek. Meg egyáltalán az életünknek. Szóval a medvehagyma még várhat.

Mert képzett vagyok ám én, na jó, nem, hanem elolvastam mindegyik zacskó hátulján a használati utasítást, végül is fogyasztói társadalomban ez alap, mindenki ezt csinálja az alapozótól a Nurofenig, nem? Meg olvasom a Kapanyél blogot, aminek köszönhetően a málnametszés már megtörtént vagy két hete. Mivel nem tudjuk, hogy ez itt a ház előtt a folytontermő, vagy az egyszerérő fajta-e, én meg nem tudom megkülönböztetni a gyökérhajtást a tőhajtástól (én eddig a tő és gyökér szavakat szinonimaként használtam, nem jól tettem volna?), az egyszerűbb módszert választottam, és a föld fölött valamennyivel levágtam mindent.  Jó lenne amúgy, ha igyekezne a málna haver, mert a terveim szerint saját málnával fogom kirakni a Poji szülinapi csokitortáját tűzoltóautó külsejűre.
A Nagy Joghurtosdoboz Gyűjtés azonban nem ért véget, sőt attól tartok, hogy még csak most kezdődik igazán a szezon. Az eperpalántákat viszont alighanem vásárolni fogom a piacon, vagy ilyesmi, itt nincs kultúrája ugyanis a puccos kertészetbe járásnak. 

Azt szeretném még mondani, hogy amióta gyerekeim vannak, ez a délután hasonlított eddig a legjobban ahhoz, ahogy én elképzeltem a felnőtt, családos életemet. Ja, és ha felállok a kerítés mellett a betongyűrűre, és a karomba veszem a gyerekeket, átlátunk a szomszéd lóhoz. Magas, és csillag van a homlokán.

* Ő rohangált a műanyag dobozokért, amiket mindig elvitt a szél. Élvezte nagyon, én is.

2012. március 10., szombat

Szép napokat élünk

Borcsi, és a jól megérdemelt szülinapi epertortája:
A fenti fotó a családi ünnepen készült.
Csaptunk neki persze világraszóló babazsúrt is, melynek során valóban tizenöt fő hét éven aluli gyermek rohangált nálunk indiánüvöltve. Borcsi szerint ez volt élete legboldogabb napja, és este egy kicsit pityergett is, hogy milyen kár, hogy vége, pedig milyen jó volt már, hogy öt napja tart a születésnapi Borcsi-ünnep.
Méltatnám én sokáig és szép szavakkal a tündérgyermekem harmatlelkének szépségét, csakhogy sajnos az a helyzet, hogy kipurcantam. Két hete festünk, takarítunk, költözünk, berendezkedünk, háztartást felszerelek, tortát sütök, munkát kezdek (bár ők nagyon rendesek, egyelőre nem nagyon kell megjelennem), bulit szervezek és bonyolítok (kettőt), úgyhogy most egy kicsit megpihenek (bár holnap felásom a kertet), az ötéves csodagyermek méltatását pedig egy későbbi alkalomra halasztom.
Még azt szeretném mondani, hogy ma négy éve volt, hogy a Pével először tudomást szereztünk egymás létezéséről, és ebből lett a hosszan tartó, gyümölcsöző kapcsolat házasság. Szép napokat élünk.

2012. március 6., kedd

Mission completed

Egyébként most meg, ahelyett, hogy megközelíthetővé tenném a rumli/szárító/vasaló/vendégszobát, amit az anyósom rögtön a saját szobájaként mutatott be a gyerekeknek, leblogolom, hogy beérett a terv.
Ugyanis eredetileg azt gondoltam, hogy a kis korkülönbség ugyan az első két évben rohadt nagy szívás, az egyik gyerek elrohan, a másik üvölt a babakocsiban, az egyiket a mászóka legtetejéről próbálom lecsalogatni, míg a másik homokot töm a szájába, az egyik még édesdeden aludna, míg a másiknak éppen beszorul a feje a játékkonyhába, és úgy általában mindig két különböző dolgot kell csinálni, de lehetőleg egy időben és persze azonnal (vö. seggtörlés vs. szoptatás). Viszont ha megvagyunk a nehezével, a kölkek majd egymást fogják szórakoztatni, én nem is látom őket, csak betolom az ajtórés alatt a kajájukat, és játszanak szépen, én meg olvasok blogolok békésen, ölemben laptop, lábam a dohányzóasztalon.
Jelentem, megvagyunk. Tegnap játékot kezdeményezett a Borcsi: anya, te vagy a Flynn, én meg az Aranyhaj.
Még ki se mondhattam, hogy oké, jött a Poji, és közölte, hogy ő meg a banya, és el is kezdte játszani a szerepét, ami a Borcsinak tökéletesen megfelelt, el is tűntek a szobájukban, én meg folytathattam a blogolást dobozok kipakolását. Dehogy kapnak külön szobát! Mondjuk a jelenlegi itt az új házban éppen háromszor akkora, mint az előző volt, kérdezte is Borcsi, hogy miért nincs egymás mellett most is az ágyuk. Mondtam, hogy azért, mert eddig a két szemben lévő falra voltak tolva az ágyak, úgy voltak egymástól karnyújtásnyira, de ha most is odatolnánk, akkor nagyjából postai levél útján tudnának kapcsolatot tartani, olyan távol kerülnének egymástól.
Szerintem csinálunk egy terepasztalt.

2012. március 5., hétfő

Madárfüttyös jó reggelt!

Pillanatnyilag ha kinézek az ablakon, itt látok legelészni egy lovat meg egy csikót, igazit. Gyanítom, hogy kezdhetem megszokni a látványt, mert az állatok alighanem a szomszédunkban laknak. Tudom, hogy a post fényképpel lenne ütős, de most itt a költözés közepén hadd ne már.
Egyébként van villany, vezetékes víz és gáz, meg csatorna is, szóval itt vagyunk a városban.