2016. május 29., vasárnap

Most minden van, de végül is senki se kényszerített

Megnyugtatásomul jelzem, hogy Ákos, és 5 csoporttársának óvodai ballagása, valamint további 11 kisgyerek évzárója sikeresen lezajlott a hétvégén. SZMK anyuka vagyok (egyedül), én csináltam mindent. Na jó, a műsort az óvónénik tanították be, és a gyerekek adták elő, ezen kívül én melóztam mindennel, úgy is, mint pénz kikönyörgése, beszedése, ajándék kitalálása, megrendelése, beszerzése, megvalósítása, kilenc felnőtt megajándékozása, eközben gyerek puccba vágása ünneplős ruha-cipőileg.
Másnap ballagási grillparty tartása, harmadnap gyereknapoztatás, medencéztetés, unokatesóztatás, szóval három napon át a fejem tetején pörgés gyerekszórakoztatásilag, miután két hétig a fejem tetején pörögtem ballagásszervezésileg. Mi lesz itt a diplomaosztón? (üssenek ebonitrúddal, ha még egyszer vállalom az szmk anyukaságot)
Most már csak költözni kell, meg letárgyalni a Pentával az új melót (hihi, a főhadiszállást Pentagonnak hívják a belsősök, muhaha), de ezt végül is már csípőből nyomom, csak fizessenek sokat. Viszont túl lenni az ovisok ballagtatásán, és Borcsi hegedűvizsgáján, hát az valami elképesztően felszabadító érzés. Már csak lovagolni kell hordani hetente kétszer, meg az úszások mind a két gyereknek, hát baszki, ennek sose lesz vége.
Mindamellett szépen szivárognak át a cuccaink az Olaj utcába, bár van még elintézni valónk bőven, de hát emiatt nem aggódok, költöztem már életemben eleget, úgy húsz körüli alkalommal, gyereket viszont még csak kétszer ballagtattam, na.
Amúgy meg most látom, hogy micsoda köcsög anya vagyok én, hogy nem a ballagó fiamat ünneplem, hanem magamat hájpolom, pfuj. Gáz az, hogy nem látom az óvoda elvégzése mögött a teljesítményt? Mármint nyilván sokat fejlődött meg ügyesedett, meg minden, de hát mi tényleg hagyjuk őket gyereknek lenni, nem várunk tőlük semmit, ami nem felel meg a koruknak és az aktuális tudásuknak (kivéve a Pé, mert ő igen, de én még ahhoz is lusta vagyok), szóval ment minden a maga útján. Amúgy meg úgyis tovább jár még Ákos oviba, hogy egyszerre törjön ki mind a két gyereknek a nyári szünet (három nappal a költözés után, priceless), sok hűhó semmiért.

2016. május 25., szerda

Na itt a cucc

Mármint a Vekerdy-interjú. Köszönöm a sok értékes szempontot és kérdést, amit adtatok.

http://divany.hu/poronty/2016/05/25/az_iskolanak_fogalma_sincs_rola_hogy_milyen_egy_gyerek_-_interju_vekerdy_tamassal/?cp=2#comments

2016. május 24., kedd

Az új családi munkamegosztással kapcsolatban

Miután a Pé hősiesen belevetette magát a lakásfelújításba, engem meg lényegében kizárt belőle, de az nem olyan nagy baj, mert anélkül is van dolgom elég, egy egészen új módszert dolgozott ki a Feleség Legális Távoltartására. Nagyjából mindentől, ami az új otthonunkkal kapcsolatos.

A rendkívül körmönfont módszere úgy néz ki, hogy először is bedob egy problémát, például, hogy szarul néz ki Ákos szobájában kívülről az ablakkeret, csinálni kell vele valamit.
Én elkezdek ötletelni, amennyire tőlem telik, felvetem, hogy például begittezhetnénk, vagy hagyhatnánk a picsába, mert majd megnézem a lakossági energetikai korszerűsítés pályázatot, hogy mennyi idő alatt kell végezni a kivitelezéssel, és akkor ha úgy állnak a dolgok, akkor úgyis kicseréljük, szóval ránk rohadhat nyugodtan az ablak, nem baj. Ötletelek, ötletelgetek.

Erre a Pé általában közli, hogy egyik sem járható út, és meg is indokolja hevesen, hogy miért hülyeség, amit én AKAROK.

Ekkor általában közlöm vele, hogy akarja a franc, csak felvetettem, a tököm tudja, hogy működne-e egyáltalán.

Végül közli, hogy én csak ne ötletelgessek itten, mert nem értek hozzá, és ezen a ponton általában faképnél hagy.

Valójában ez a dolog engem egy cseppet sem bánt, mert egyrészt tényleg nem értek hozzá, másrészt meg mit idegeskedjek addig, amíg ilyen kérdésekkel cselez, hogy milyen legyen az ablakkeret kívülről, meg hogy mivel eressze be a parketta réseit. Úgyse nekem kell csinálnom, sőt, ha akarnám, se csinálhatnám, mert úgyis addig morog, hogy szarul csinálom, amíg inkább hazamegyek. Én meg ugyebár amúgy is holisztikusan nézem azt a házat, szóval majd én akkor fogok legközelebb vitába szállni a Pével, amikor bútorozunk. Addig tőlem azt csinál a padlóréssel, amit akar.

Addig is, én szívesen sorolok a kérdésedre válaszolva mindenféle kivitelezhetetlen megoldásokat bármilyen témában, ha téged, drágám, az nyugtat meg. Még az sem zavar, ha mondat közepén faképnél hagysz, ha közben meg ilyen szépen haladsz a felújítással. Én meg addig elmegyek függönyt meg szőnyeget venni, hogy azzal is haladjunk, deal?

2016. május 12., csütörtök

Felhívás

Ha valaha volt kérdésed, amit a Vekerdy Tamásnak akartál volna föltenni, de nem volt rá sosem alkalmad (jé!), akkor itt a soha vissza nem térő alkalom. Kommenteld ide, vagy írd meg a librandi@yahoo.com e-mail címre, én meg felteszem neki jövő szerdán. Oké?

Megvan a tökéletes bio védekezés a meztelencsigák ellen

Azt szeretném még itt lejegyezni, pontosan 4 héttel a költözés, vagyis az előtt a perc előtt, amikor végleg itt hagyom a szamócaföldemet (10 négyzetméter), hogy így 4 év után rájöttem, hogy mi a tökéletes bio védekezés a meztelencsigák ellen.

A banánhéj.

Mondjuk állítólag a sör is az, mert kiszagolják és beleesnek, ha megfelelően van beásva a földbe a sörös pohár, a banánhéj meg nem öli meg őket, viszont összegyűlnek alatta, és akkor patty, összetaposod. Egyszerűbb, mint temetőt találni egy pohár döglött meztelencsigás sörnek.
És akkor a banánhéjra mennek, nem a szamócára, hát ennyike.

Ja, és további haszna a sörrel szemben, hogy olcsó és szar sört én elvből nem veszek, még a meztelencsigáknak sem, a drágát viszont sajnálnám. A banánhéjjal meg úgysem lehet már mást kezdeni, ugye.

És erre magamtól jöttem rá, hát nem zseniális?

2016. május 10., kedd

A nap, amikor Lobo, a magányos farkas kalákában végzett munkáról álmodik

Na, hát mindig mondtam, hogy nekem a blogom a problémamegoldó, elkezdek itt valamin sírni, és rögtön teljesül a kívánságom. Na jó, annyira nem rögtön, mert előtte a Pé kint aludt a kanapén (kétszer), de aztán elmentünk ajtófélfát kaparni.

Hát feleim, a festék lekaparása az ajtófélfáról igen szar meló, van nekünk kettő darab hobbi hőlégfúvónk, azzal kezdtük, plusz spakli. 4 óra alatt egy darab ajtófélfát sikerült megtisztítani a barna máztól, de nem úgy, hogy körbe, hanem egy darab függőleges izét, majd a másik függőleges ajtófél csak ma került sorra, és még hátra van a szemöldökfa.

Ezen okulva a Pé upgrade-elte az eljárást, és ma már lángszóróval állt neki leégetni a festéket, mondjuk ő végzett is a saját ajtótokjával, (körben hatalmas füstnyomok), én meg nem, de legalább sniccer segítségével eltávolítottam a gardrob szétkoszlott szőnyegét, az is szép.

Vegyünk minden eddigi scrapbookos igyekezetemet felkészülésnek a jelenlegi DIY házfelújításhoz.

Valamint leesett, hogy minden szobában 1, azaz egy darab konnektor van, ami eléggé gyász, mert akkor most még azt is meg kell csinálni festés előtt. Plusz előrevetíti, hogy a villamos hálózat erre az igénybevételre lett optimalizálva, szóval ha mi erre rácsatlakozunk a fogyasztóinkkal, akkor 1.) rögtön leveri a biztosítékot, 2.) leég a ház a picsába. Szóval mostantól beosztjuk, hogy ki dugja be a laptopját éppen, vagy valami.

Na és akkor lementem a földszintre, és megláttam, hogy tulajdonképpen az összes ablak és ajtókeret barna, és majdnem felvágtam az ereimet, de helyette, mivel nagyon optimista a természetem, rájöttem, hogy függöny is van a világon, ami eltakarja az ablakot, valamint áll még előttünk 40 szép év, amikor pont ráérünk barna festéket kapargatni az ajtó- és ablakkeretekről.

A házon összesen 12 darab nem homlokzati nyílászáró (belső ajtó), valamint 15 darab három szárnyú ablak található, plusz 3 bejárati ajtó, de azokkal most nem törődünk.  Inkább.

Szóval ha úgy érzitek, kedves barátaim, hogy puszta szimpátiából, vagy a sok kedves és vidám olvasnivalóért cserében szívesen jönnétek egy napot ajtófélfát kapargatni nálunk (hőlégfúvót adok), akkor szeretettel látlak benneteket, mentaszörp és kávé van, meg szendvicset is tudok kenni, valamint átlag ötpercenként adok be valami poént (szesz is lesz).

2016. május 7., szombat

Akkor megyek, és levágom a hajamat

A barátnőm nagymamája olyan volt, hogy bizonyos kor után már nem lépett ki a lakásból, csak amikor templomba ment. De nem is kért soha semmit a családtagjaitól, hanem, ha szeretett volna valamit, akkor jelezte, hogy akkor ő most indul, és elintézi. Például közölte, hogy levágja a haját. Amiből a barátnőmék tudták, hogy itt az ideje fodrászt hívni a nagymamának.

Jelenleg úgy állunk, hogy sikeresen összecsomagoltam a fél házat (a tekintélyes méretű étkező tele van dobozokkal, amik porcelánokat rejtenek, de csak az extrát, a mindennap használt porcelánokhoz még nem nyúltam. Innen tudtam meg, hogy porcelán mániám van.), a Pé viszont semmiféle jelét nem mutatja, hogy tervezne a közeljövőben bármit is csinálni az új házon, holott 36 nap múlva tiplizünk innen.

Szóval azt hiszem, hétfőn megyek, és leégetem az ajtófélfákról a barna rettenetet, aztán kimázolom fehérre, majd elmegyek a festékboltba, és kevertetek festéket a falakra. Meg veszek parkettát is, és ha nagyon felszívom magam, lerakom. Aztán utólag majd tárhatja szét nekem az ujjait a Pé, hogy mucikám, bízd csak rám.

2016. május 5., csütörtök

Semmi se lesz már úgy, mint rég

Elkezdtem összecsomagolni a lakást, ezzel párhuzamosan a dobozok elkezdtek szaporodni a teraszon. Vagyis pár hete már bedobozoltam az ünnepi porcelánok egy részét, a kezelhetőbbik felét. A malomkerék méretű süteményes tálak, és a teljességgel kezelhetetlen formájú levesestálak (és porcelán fedők, baszki!) elcsomagolását azonban határozatlan időre prolongáljuk, mondjuk addig, amíg ki nem találom, hogy mit tudok velük kezdeni, és nem is fáj túlságosan.
Lehet, hogy a kezembe veszem, és átsétálok velük az új házba, vagy ilyesmi.
Hintalovunk szerencsére már nincs egy se, mint a másik nagy méretű, elcsomagolhatatlan, amorf tárgy.

Mivel még öt hét van hátra a tényleges elpucolásig, egyelőre csak olyan dolgokat lehet berakni, amikre valószínűleg az elkövetkező öt hétben nem lesz szükség. Annál nyomorultabb dolog ugyanis nemigen létezik, mint amikor minden hétköznapi cselekedethez ládákat kell feltúrni előbb. Úgyhogy vesszenek a könyvek! Mondjuk én már régóta nem hiszek a papírkönyvekben, túl rutinos költöző vagyok én ahhoz. A könyv nehéz, sok és poros, de csak nyomtatják őket tovább, a Föld meg pusztul elfele. Ellenben a tabletemen lévő pár száz szellemi termék csak húsz dekát nyom mindösszesen, mekkora kéj lesz besüllyeszteni a végén a ridikülömbe!

De hát sajnos, mivel elpakoltam a könyveket, a polcokat most mással kellett benépesíteni, amitől tök másképp néz ki a ház jelenleg. Úgyhogy kezdhetünk lélekben búcsúzni.
Viszont, hogy ne legyen olyan fájdalmas, az egyébként mindig roppant jófejként (tényleg) viselkedő házinéni benyögte, hogy mossam már meg az ablakokat távozás, valamint festés előtt. Mármint ő festet, és meg ELŐTTE mossak ablakot.

Namármost én békeidőben sem mosok ablakot, azért van a Konszi. Festés előtt viszont kurvahétszentség, hogy pláne nem fogok, mert én azért egy fillért se fizetek ki, hogy tiszta ablakot festékezhessen össze valaki. Plusz amikor ideköltöztünk, előbb három napig takarítottuk két takarítónővel az üres házat, inc. ablakok, szóval ezt a lehetőséget idén átadom az utódunknak.

Valamint pókhálózzam le a kamrát, ami megintcsak kizárt, mondom, békeidőben sem pókhálózok, de pláne nem egy olyan kamrát, ami nagyjából harminc éve nem volt lepókhálózva, se előttünk, se az előttünk lakó előtt, se azelőtt. Ekkora balek még én se vagyok. Majd lepókhálóz, aki akar, szóval végül is ebbe se mentem bele.

De ami a legvérlázítóbb (jó, tudom, csak pár söprűhadonászás, kár ezért minden szó, de értsétek meg, én a takarítástól depressziós leszek, a felesleges takarítástól meg egyenesen a Dunának megyek, főleg, ha máshol meg más dolgom lenne, például leégetni az ajtófélfákról a barna mázolást), szóval azt akarja a házinéni, hogy vágjuk ki a nyárfát, ami a ház előtt nőtt magától.

Amikor ideköltöztünk, ebben az udvarban nem volt fa, nem volt árnyék. Telepítettünk pár fűzet, ez a nyárfa meg magától nőtt, és nagyon pöpecül árnyékolja a házat, valamint nem lehet belátni tőle, ami megint nem mindegy. És tudod, mi az indok? Miért kell kivágni egy ötméteres, gyönyörű fácskát? Mert felnyomja a gyökere a beton járdát, de persze csak teroretikusan, mert a valóságban nem. Érted, lehet, hogy tönkre teszi majd egyszer a nemesburkolatnak a legjobb indulattal sem nevezhető beton fost. Ezért kell meghalnia a fácskámnak.

Hát nincs igazság a földön!
(Nem fogjuk kivágni, vágassa ki ő, ha félti a betonját. Nem én növesztettem oda a fát, odanőtt magától, én semmiről sem tehetek ugyanis.)
Hát ilyen sirámaim vannak ahelyett, hogy az oktatási reformról írnék ütős cikket.

2016. május 3., kedd

A költözési előkészületekkel kapcsolatban

Az új házzal kapcsolatban egyébként eléggé fokozódik a helyzet, az emeleten például már éppen elkezdhetnénk munkálkodni, (falat festeni, kicserélni a szétkoszlott padlószőnyeget, miegymás), mivel a fönti részt már kiürítették. Ezzel párhuzamosan a fantáziánk is beindult.
Ami a következőképpen néz ki: én mondok valamit a Pének, "te Édes, mi lenne ha az Olaj utcában...", na és akkor ő felteszi a kezét, széttátja az ujjait, és magabiztos fejjel, mint aki legalább 15 házat vett és újított fel a családja számára, közli, hogy bízzam rá a dolgot, én csak ne okoskodjak, majd ő tudja.

Pár évvel ezelőtt a konyhát csináltattam meg ebben a házban. Hát azt is ő tervelte volna ki, osztotta az enyémekkel ellenkező utasításokat az asztalosnak, mire a mester nagyon jó fej módon közölte vele, hogy maradjon már, úgyse ő fog főzni, most nem kurvamindegy neki, hogy hol van a fiók? Amire a Pé bosszúból, a kész konyhaszekrényen, ami szerintem ilyen mérnöki pontossággal megszerkesztett és kivitelezett alkotmány lett (vö. gránit szilárdságú), elkezdte kifogásolni az ajtók felfüggesztését, meg mi tököm nem létező hibákat, az asztalos meg csak pislogott, hogy most mi van, de végül nevettünk inkább.

Akkor ez így különösebben nem zavart, mert nem az én konyhámban, nem az én pénzemből, nem az én szekrényem épült, hanem egy bérelt házban a tulaj nénié, szóval ebben a felállásban  végül is nekem is kurvamindegy volt, hogy milyen lesz a konyha, úgysem tart örökké.

Jelenleg viszont pont így néznek ki a dolgok, csak a gyerekszobákkal. Gondoltam, hogy hát már mégiscsak kéne, hogy némi beleszólásom legyen a dologba, mivel ugye én vagyok az anya, vagy mi, és ötleteim is vannak, ugye. Ennek ellenére mégis úgy néz ki a dolog, hogy nem lesz beleszólásom, mert ez a ház a Pé játszótere lesz dizájnilag, megérdemli, hehehe. Mivel úgysincs rá pénzünk jelenleg :D. Aztán ha kijátszotta magát, és lesz pénzünk felújítani, akkor meg majd én jövök, muhaha.

A Pének például mániája a rendes fa parketta, amit én nem értek, mert szerintem az sárga, amivel semmilyen színű bútor nem néz ki jól. Amikor ezt közöltem vele, akkor olyan felháborodással vegyes undorral nézett rám, mintha éppen egy Red Dot-díjas vázát törtem volna össze szándékosan, amikor meg még rá is tettem egy lapáttal, hogyaszongya végül is felszedhetnénk a Borcsi szobájában a parkettát, és és lerakhatnánk a gardrobban a gusztustalan padlószőnyeg helyére, na akkor egy darabig nem szólt hozzám, most meg azzal vádol, hogy tettleg kidobtam egy csomó pénzt az ablakon azzal, hogy felvetettem, vagyis gondolatban átrakattam a parkettát.

Aztán van még a bútorzat, mint ütközési felület. Kiderült, hogy három különböző házban szétszórva ugyan, de van nekem egy csomó, és teljesen vállalható minőségű és kinézetű bútorom, amiket simán be tudnánk állítani az új házba. Na most ha bármi ilyet felvetek, hogyaszongya nézd már, szekrény, amibe lehetne pakolni, na akkor megint ilyen lesújtó pillantásokat kapok, mert a szekrény, az tiszta hülyeség, ellenben a képtartó polcok, amik ilyen öt centi mélyek, és emiatt semmi más sem fér rájuk, hát az kurvafontos.

A scrapbook szobát viszont szerinte mindennél fontosabb eldöntenem, hogy hol legyen, az A verzió, hogy a konyhát átrakjuk a mostani étkezőbe, és akkor a konyha jelenlegi helyén. B verzió, hogy a mostani étkező lesz a scrap room, a harmadik pedig, hogy a fenti klubszobát nevezzük ki. Hát mit tudom én, basszus, majd ha ott lakunk, kiderül, hogy mit akarok, meg mire van lehetőség. Jelenleg a papírragasztgatásnál kicsivel azért jobban izgat, hogy hol, és min fogok főzni. Mert ugye az sem egészen egyértelmű.

Hát így éldegélünk mi vidáman, mondjuk a kertet azt elképzelhetem nyugodtan önállóan is, azzal a kikötéssel, hogy fát nem vágunk ki, de akkor sem, ha a fél törzse szétrohadt már, és ecetfa, a helyére meg cseresznyét ültetnék. És gyöngyvirágot se szedhetek ki, habár elfoglalja a fél kertet, és két hétig virágzik, valamint mérgező. De ezen kívül bármit tervezhetek fejben, csak magamban.
Jól elvagyunk amúgy.